Egy hónapja, hogy Koszovó képében újabb ország született a Balkánon. Magát az esetet különösebben bemutatni nem kell, a reakciókat szintén, néhány okra és következményre azonban érdemes lehet rávilágítani.
Talán a jelenlegi borongós helyzetben derűlátásnak tűnhet, mégsem kizárt, hogy a volt Jugoszlávia fölbomlása lassan befejeződik; ha a nagyhatalmak, különösen az EU, jól taktikáznak, komoly vérontás nélkül. Mivel Tito halála óta nem bukkant föl a régióban olyan karizmatikus vezető, aki képes lett volna összefogni az itt élő népeket, s egyelőre nincs is ilyen a láthatáron, az etnikai kérdés (követve a tendenciát) önálló nemzetállamocskák születésével jórészt megoldódott. Vitára a már kialakult országok nemzetiségei ad(hat)nak okot, de a radikális szólamok és a híres-hirhedt délszláv elszántság ellenére sem valószínű egy újabb polgárháború, ez ugyanis mindkét fél nagyhatalmú támogatóinak - így az Uniónak és Oroszországnak - sértené az érdekeit. Most ugyan még utópiának tűnhet a kijelentés, de középtávon, ha a konfliktus egyszer nyugvópontra jut, valószínű a Balkán országainak mind szorosabbá váló együttműködése, gazdasági és diplomáciai téren egyaránt. A kereskedelmi partnerkapcsolatok Szerbia, Macedónia, Albánia, Bosznia és Horvátország közt már most is döntő fontosságúak, kívánatos esetben az EU-csatlakozás ígérete további (politikai) közeledést hozhat.
A délszláv államok majdani Unióba juttatása több szempontból is helyes törekvés. 1.) Az EU-n belüli délszláv bevándorlóközösség a nyugati tagállamoknak jó ideje komoly (mellesleg üdítően olcsó) munkaerőt jelent, saját hazájuknak pedig pénzforrást 2.) Végleg megszűnne a háborús veszély a régióban, fölszámolhatók a menekülttáborok. 3.) További biztatásként szolgálhat a törököknek, akik mostanság érezhetően vesztettek Európa iránti lelkesedésükből. 4.) Elmaradhatatlan és magától értetődő gazdasági előnyök.
Hogy mindez mikorra prognosztizálható, nehéz volna megmondani. Mindenesetre amíg a háborús bűnösöket mindenki Szerbián keresi, igencsak nehéz lesz bejutnia. A mindenkori szerb vezetésnek föltétlen érdeke elfogni és kiadni őket, ők is könnyebben lélegeznek, ha már nincs gondjuk rájuk, híján vannak ugyanakkor mind az intézményi, mind a technikai apparátusnak, és ami a legfontosabb: a lakosság egyértelmű támogatásának is. Ez utóbbi nélkül szinte lehetetlen bármilyen eredményt fölmutatni.
Maga az Európai Unió egyébként a legproblematikusabb a kérdésben szerepet vállaló nagyhatalmak között, hiszen tagállamai a mai napig nincsenek egységes állásponton Koszovót illetően, várhatóan nem is lesznek. Momentán hiányzik a politikai akarat rendezni a Koszovó függetlenségét ellenző országok elszakadni vágyó régióinak problémáját (beleértve a hazánktól elcsatolt magyarlakta területeket), márpedig ha hagynák, hogy az ügyből precedens szülessen, az elméleti alap megvolna. Schengen valamilyen szinten enyhíti a feszültségeket, de mint az összes ilyen problémával bajlódó országok példája mutatja, megoldásnak nem nevezhető.
Végezetül pár gondolat a május 11-ére kiírt parlamenti választásokhoz. Bizonyos jelentőséggel bír, hogy egybeesik a helyhatóságival - a győzelem így nemcsak országgyűlési, de önkormányzati mandátumokban is megmutatkozik. A közvéleménykutatásokból azonban kitűnik, hogy a győztes távolról sem visz mindent: a radikálisok és Tadic demokratái is 40% körül állnak, Kostunica pártja valahol 7-10% között szerezne a voksokból. Ez hosszú koalíciós tárgyalásokat vetít előre, ahol egyelőre a radikálisok esélyei jobbak. A kérdés ugyanis nem Koszovó függetlensége, hanem az EU-val való jó viszony, amit (fogalmazzunk óvatosan) már Kostunicáék sem tartanak annyira fontosnak, a királycsinálók pedig könnyen ők lehetnek.
Mi lesz veled, Szerbia? Nem akarom a májusi választások fontosságát szajkózni, megteszi a sajtó. Nem szólva arról, hogy a választás egy dolog, akkor kormány még nem alakult. A fentieket összegezve szeretnék bízni a legjobbakban, amihez a nagyhatalmak, különösen az Unió jócskán hozzájárulhat. Az esetleges diplomáciai hibák azonban újabb évtizedekre megoszthatják a Balkánt, akkor pedig számolni kell Oroszország térnyerésével is (ld. Déli Áramlat).
