Kedves Olvasóm!

Hosszú kihagyás után jelentkezem, és biztosíthatlak, az idő nem telt el hiába. Meg kell vallanom, hogy a korábbi írások (talán érezted is), inkább gyakorlásként szolgáltak, előkészületként az e hónappal induló sorozatra. E hónap végéig, ha minden szerencsésen alakul, indítok egy cikksorozatot a thaiföldi politikai eseményekkel kapcsolatban, egyúttal témát és vizsgálódási területet váltok: Kína és Délkelet-Ázsia áll majd a fókuszban.

Miért a radikális változás? A tág értelemben vett Európa jó kezdőterep volt, tanultunk róla eleget, miért fárasztottalak volna azzal, hogy a szívem Katháj felé húz? Másfelől úgy érzem, bár készülnek tanulmányok a távol-keleti politikával kapcsolatban, a nyugati embernek sok szempontból ismeretlen és titokzatos vidék az. Már-már annyiféle álláspont, ahány szakértő (szerencsére nincsenek túl sokan), ami tapasztalatom szerint annak tudható be, hogy jóval nehezebb információhoz jutni a témában. Mind a hírekben, mind a tanulmányokban maradnak rejtve kulcsmozzanatok, nem sikerül föloldani egyes ellentmondásokat. Ebben szeretnék kíváncsi Olvasóm segítségére lenni: megkísérlem kibogozni az épp zajló ázsiai események hátterét és mozgatórugóit, ennek alapján kommentálni a "nagyok" meglátásait.

Szerénynek hangzik? Nem akarok többet markolni, mint foghatok. Távol legyen, hogy lebecsüljem a szülőföldemet, de Európa minden csodája és sokszínűsége ellenére kevésbé összetett, és a széleskörű szabadságnak köszönhetően könnyebben megérthető, mint Ázsia. Elkoptatott, hogy a Távol-Keleten hagyományosan többre tartják a társadalmi stabilitást az egyéni jogoknál. A mienknél nagyobb befogadó- és asszimilálókészség hihetetlen kulturális tarkaságot eredményez. Vegyük ehhez még hozzá, hogy kevés nyugati ember beszél valamilyen ázsiai nyelven. Terra Incognita? El kell ismerjük. Meggyőződésem, hogy nem fogunk egyhamar beleunni!